orvosi ziliz-Althaea officinalis
(Régies vagy egyéb ismert nevei: fehérmályva, mahola,
mázola)
Mályvafélék – Malvaceae
Az orvosi ziliz évelő növény, melynek gyökere fehér, húsos
és vastag, kívül pedig sárgásszürke réteg borítja. Egy tőből több fél- vagy
másfél méter magas, szürkészöld színű, puhán molyhos szár indul ki. A szár
kerek, ágas, felső része fűnemű, alsórésze kissé fás. Levelei nyelesek, szintén
fehéren molyhosak, puha bársonyos tapintatúak. A levéllemez 6-7 cm hosszú és
4-5 cm széles, a levél nyele valamivel rövidebb, mint a lemeze. A fiatal
levelek majdnem tojás alakúak, az idősebbek szív idomúak, 3-5 karéjúak, az
alsók 5, a felsők 3 karéjúak, a végső karéj kinyúlik.
A levél széle kétszeresen fűrészes. Virágai a levelek
hónaljában csomósán állnak. A virágnak kettős zöld bársonyosan szőrös kelyhe
van. A virág pártája halovány rózsa, vagy fehér színű, 5 sziromból áll, melyek
2 cm hosszúak, felül szélesek, kikanyarítottak, befelé keskenyedők. A pártán
belül a sötétpiros, mintegy bokrétát képező porzókat látni, melyek száma sok,
alsó részük csővé nőtt össze melyből fent 15-18 fonalas bibe áll ki. A magház
papsajthoz hasonló, lapos, korong idomú, mely sok cikkre felvan osztva, minden
cikkben egy-egy magot érlel.
Előfordulása:
A ziliz az ország északi részének kivételével az egész
országban található. Terem termékeny, nyirkos talajon, leginkább szereti a
nyirkos, gyengén sós réteket. Az Alföldön a Duna és Tisza árterein, azonkívül
árkok partján, nedves réteken, kerítések mellett stb. nő. Németországban,
Franciaországban, Belgiumban, továbbá Dél-Szibériában és Ázsia nyugati részein.
Ezenkívül meghonosodott Észak- Amerikában és Ausztráliában. Termesztésével
pedig leginkább Nümbergben és Schweinfurtban foglalkoztak, innen kerül a
legtöbb zilizgyökér a kereskedelembe.
A ziliz minden része, de leginkább a gyökere, sok nyálkát
tartalmaz. Ezért használják a gyógyászatban a szárított gyökerét mellbaj és
köhögés ellen, teát főznek belőle. A zilizgyökérből czukorkát és pilulákat,
továbbá a zilizpasztát is készítik, mely köhögés ellen szolgál. Gyökerét radix
althaeae, a szárított leveleit folia althaeae és a szárított virágait flores
althaeae név alatt árulják, utóbbi kettőt ritkábban. Miután főleg a gyökere
keresett cikk, azért már régóta termesztik a zilizt. A ziliz jó erőben lévő,
tele vény es talajt kíván, legjobban díszlik az agyagos homokföldön, kissé
nyirkos fekvés mellett. Magról nevelik és 50-60 cm.-nyire ültetik egymástól.
2-3 év múlva ásható a gyökere. Közte más növényt is termeszthetünk.
Hatóanyaga:
Nyálka, keményítő, nádcukor, pektin, zsírolaj, továbbá
asparagin. Ez azonban a nem teljesen száraz gyökérben a gyökér állása közben
felbomlik s ekkor a főzete kellemetlen szagú, vajsavat tartalmaz.
Szedése:
A ziliz virágait július és augusztus havában szedik és
ponyván a napon gyorsan megszárítják. Leveleit közvetlenül virágzás előtt
szokás szedni és szintén gondosan szárítják. Levele szárítva összegöngyölődik
és szürkészöld színű, vastag bársonyos tapintató, érintésre könnyen törik,
ezért nem zsákba, hanem ládába csomagolandó. 7 kiló frissből lesz 1 kiló száraz
levél.
Legkeresettebb azonban a ziliz gyökere. A gyökeret legjobb
késő ősszel kiásni (vagy kora tavasszal), mikor a legtöbb hatóanyagot
tartalmazzák. A két- és több éves tőnek gyökerét kell kiásni, mert ezek már
vastagok. Szárításra úgy a vastag főgyökereket, valamint a vékonyabb
oldalgyökereket is használják. Gyökeret kiásni csak száraz időben szabad. A
kiásott gyökérről a külső sárgásszürke pararéteget le kell fejteni, vagyis
vékonyan meg kell a gyökeret hámozni. A vastag és hosszú gyökereket kb. 20 cm
hosszú darabokra fel szokták vágni. A vastagabb gyökeret hosszában is 3-4
(10-12 cm) hasábra vágják, gyorsabb száradás céljából, karajokra is föl szokták
darabolni.
A hámozott és felaprított gyökeret gyorsan meg kell
szárítani, ezért vagy ponyvára terítve a napnak tesszük ki, vagy fűtött
helyiségben keretekre terítjük szét vékonyan vagy szárítókemenczében, pl,
gyümölcsaszalóban szárítjuk meg kb. 35 °C-nyi hő mellett. A gyökereket gyakran
kell forgatni különben könnyen megpenészednek vagy pedig elveszti a gyökér szép
fehér színét és értéktelenné válik, A kereskedelmi zilizgyökér átlag 20 cm
hosszú és 1,5 cm, vastag darabokból áll, felülete fehér kissé ránczos a
száradástól. 4 kg frissből lesz 1 kg száraz gyökér.